5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

Grant

 

Fordította: Aemitt

 

Három héttel a tanév kezdete után a pálya szélén álltam, és az ujjamon csillogó platinagyűrűvel játszadoztam, miközben néztem, ahogy Brody a többi focis szülővel együtt italokat és rágcsálnivalókat készít a pikniktakarón, és azon tűnődtem, hogy az én elfoglalt, strukturált életem hirtelen hogyan fordulhatott át... ebbe.

Egy olyan életbe, ahol a szombat délelőttöt a szabadban töltöm, a sportpályán, a szeptemberi napsütésben.

Egy olyan élet, ahol a lányaim is önként ébren voltak, és kint, boldogan beszélgettek és nevetgéltek a barátaikkal a korai óra ellenére, mintha az új iskolához, és az új mostohaapjukhoz való alkalmazkodás gyerekjáték lett volna.

Egy élet, ahol én...

– Házas. – A húgom, Gwen, ott állt mellettem a Mountbatten pulóverében, és egy pillanatra azt hittem, hogy olvas a gondolataimban. De aztán láttam, hogy követte a tekintetem irányát, és Brodyt figyelte, az arca tele volt szeretettel. – Kibaszottul házas.

– Ezt már hetekkel ezelőtt megmondtam neked – mormoltam az orrom alatt. – Mégis minden alkalommal, amikor látlak, úgy mondod, mintha újra megdöbbentél volna.

– Mert tényleg sokkoló – mondta nevetve. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy a bátyám; a profeszionális, az annyira visszafogott Dr. Grant Brighton; összeházasodott a dadájával. A férfi dadájával. Ez az évszázad botránya. Kérdezd csak meg a hölgyeket anya mahjongklubjában.

– Bárcsak ne úgy mondtad volna el anyának, ahogyan elmondtad. Szerinte ez... – Egy rejtett pillantást vetettem a Mountbatten-focipálya körül, mielőtt suttogva kimondtam volna. – ...igazi.

– Öregem! A fényes cuccok, amik az ujjaitokon vannak, arra utalnak, hogy nagyon is valóságos. – Enyhén belém könyökölt. – Ahogy a házassági bizonyítvány is.

A szememet forgattam. – Igen, de mint tudod, vannak különleges körülmények.

– Ó, ismerem a körülményeket – értett egyet vidáman. – Azóta szerelmes vagy abba a kölyökbe, amióta besétált az imádni való fenekével és kopott farmerjával az irodádba, és elmondta neked, hogy „főállású gyermekgondozó szakemberként” hisz abban, hogy a gyerekeknek kell megválasztaniuk a saját érdeklődési körüket, ahelyett, hogy a szüleik belekényszerítenék őket valamibe. Mintha akkoriban lett volna bármiféle gyermekgondozási tapasztalata, amiről beszélhetnénk – kuncogott. – Nem is sejtette, hogy azzal a fiúval beszélgetett, akinek úgy kellett az iskola utáni tanulmányi plusz órákkal foglalkoznia, mintha az egy főállású munka lenne. – Megsimogatta a mellkasomat. – Ezután már csak úgy a kezében voltál, Grant. Nem mintha Brody rájött volna.

Megráztam a fejem. Gwen javíthatatlan volt, de nem tévedett. És mégis...

– Nem ezekre a körülményekre gondoltam, és ezt te is tudod – suttogtam ingerülten. Egy pillantást vetettem Brodyra. Befejezte az uzsonna elkészítését, és úgy tűnt, ebbe az irányba tart, de folyamatosan útját állták a szülők, akik beszélgetni akartak vele. – És nem tudnál legalább egy kicsit elcsendesedni? Brody valószínűleg anélkül is elég kínosan érzi magát, hogy hallaná, ahogy az „imádnivaló fenekét” kommentálod.

Gwen felmérte az arcom, és egyszer bólintott. – Meg akartalak kérdezni, hogy megy a házasélet, de azt hiszem, ez a mogorva arc a válaszom, mi?

– Micsoda? – fintorogtam. – Nem, remekül megy. Fantasztikusan. Az iskola boldog. A lányok boldognak tűnnek. Brody boldognak tűnik.

– És te?

– Én is boldog vagyok – vicsorogtam. – Nyilvánvalóan. Miért ne lennék az? – Az intenzív, könyörtelen szexuális frusztráción kívül, természetesen.

Felkarcsont, orsócsont, singcsont...

Egyik sötét szemöldökét felhúzva nézett rám, de nem törődtem vele.

Épp időben pillantottam vissza a pályára, hogy lássam, Brody felém pillant. A tekintetünk találkozott, és Brody szemhéja meglepődötten megrebben egy kicsit. Egy bolondos, ügyetlen vigyort küldött felém, és egy apró integetést, amitől felgyorsult a pulzusom.

Csukló, kézközépcsont, ujjpercek.

A testnek csak kétszázhat csontja volt, és ha Brody továbbra is ilyen átkozottul akaratlanul szexi volt, hamar kifogytam volna belőlük.

Gwenhez fordultam, és halkan és gyorsan suttogtam: – Rendben. Ha tudni akarod, ez kibaszott kínzás, oké? Elég rossz volt az egész házassági dolog előtt is, de most sokkal rosszabb. Korábban legalább tudtam, hogy nem érhetek hozzá, vagy nem bámulhatom túl sokáig. Voltak szabályok. Mindenki tudta, hogy ő az alkalmazottam. De most... – Kifújtam a levegőt. – Az ujjamon van ez a gyűrű, és tetszik. A lányok elvárják, hogy egymás mellett üljünk a kanapén, amikor filmet nézünk esténként. Elvárják, hogy megöleljem Brodyt, és adjak neki egy puszit az arcára, amikor hazaérek a munkából, ahogy velük is teszem. Az emberek furcsának tartják, ha nem állok elég közel hozzá, mint például a Back to School estén. Ő pedig integet nekem. – Végigsimítottam a hajamon. – Ez a legrosszabb dolog, ami valaha történt velem, és nem tudom, mit tegyek ellene.

A farkam folyamatosan kemény volt. A bőröm bizsergett a legkisebb érintéstől is. A gyomrom a szexuális frusztrációtól görcsbe rándult. Annyira akartam őt... és még mindig nem kaphattam meg.

– Ó, édesem – rázta a fejét Gwen. – Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel, és szabadítod meg mindkettőtöket a szenvedéseitektől?

Rémülten pislogtam rá. – Gwen, ő az alkalmazottam. Brody pedig egy szent, amiért egyáltalán beleegyezett, hogy hozzám jöjjön. Nem fogom még furcsábbá tenni a helyzetet azzal, hogy nem kívánt szexuális közeledést teszek! El tudod képzelni?

A nő szeme tágra nyílt. – Nem kívánt... – Határozottan megrázta a fejét. – Nem, nem, Grant, még te sem lehetsz ennyire ostoba. Nem vagyok hajlandó elhinni.

– Tessék?

– Ó, a francba – suttogta, egyik kezével eltakarva a száját. – Vagy talán mégis. Te tényleg nem tudod, ugye? Ó, drágám!

– Gwen. – Újra körbenéztem körülöttünk. – Abba tudnád hagyni? Az emberek felénk néznek, és Brody ide fog jönni...

– Igen – szakította félbe gyorsan. – Igen, Brody az alkalmazottad volt, és megértem, hogy nem akarsz visszaélni a pozícióddal. Ez valószínűleg igazán tiszteletreméltó emberré tesz téged, becsületes vagy akármi. – Gwen legyintett egyet, félresöpörve a becsületet és a tisztességességet, mint a bosszantó legyeket. – De ennek most már vége. Te nem a főnöke vagy, hanem a férje. Nincs hatalmi egyensúlyhiány, mert bármikor elmehet, amikor csak akar, és néhány évig férjtartást igényelhet. Ez benne van a házassági szerződésben, amit aláírtál, igaz?

– Én... azt hiszem, igen – egyeztem bele. Biztosra akartam menni, hogy soha nem fogja megbánni azt az időt, amit a családomért feláldozott, és biztosra kellett mennem, hogy anyagilag is gondoskodni tudjak róla.

– Jó. Akkor hadd rázzam fel a világodat most rögtön azzal, hogy közlöm veled, hogy Brody legalább olyan régóta akar téged, mint amióta te akarod őt.

Megráztam a fejem, és belekortyoltam a jegeskávémba. – Ez nevetséges. Egy évtizeddel idősebb vagyok nála. Neki valami kék szemű tornapatkány tetszik.

– Brody Kelly imádja a talajt, amelyen te jársz. Úgy néz rád, mintha a gyerekeidet akarná megszülni.

Belefulladtam a kávéba, és majdnem szétfröcsköltem a Mountbatten golfinget, amit Mia aznap reggel választott nekem.

– Micsoda?

– Mindig is érett volt, Grant. És amin keresztülment a szüleivel, az még gyorsabban felnőtté tette. Ezért voltál tőle eleve olyan lenyűgözve. Emlékszel?

– De... – Brody megmentette a háztartásunkat a káosztól, és mindenben stabil volt, amire a lányoknak szükségük volt. Nem voltam egészen biztos benne, mihez kezdenék nélküle. Már a gondolattól, hogy ő engem akar, bizseregni kezdett a bőröm, és a szívem szertelenül vert.

– Legközelebb, amikor hozzád szól – sziszegte, amikor Brody felénk tartott – ne azzal foglalkozz, ahogyan ránézel, hanem vedd észre, ahogyan téged néz. – Megfordult, és kitárta a karját, hogy hatalmas ölelésbe zárja Brodyt. – Brody, épp rólad beszéltünk! Épp azt mondtam Grantnek, hogy te egy abszolút álom vagy, és nem is tudom, hogy Mountbatten hogyan vezette valaha is ezt a helyet nélküled.

– Ó! – Brody elpirult, és felnézett rám, mielőtt Gwenre nézett volna. – Köszönöm. Ez nagyon kedves, de tényleg nem sok mindent csinálok. Csak besegítek.

Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon igaza lehet-e Gwennek, de...

Istenem, mi van, ha mégsem? Mi van, ha azt éreztettem vele, hogy nyomás alatt van? Mi van, ha mondtam vagy tettem valamit, ami mindent elrontott? Azt kívántam, bárcsak képes lennék olvasni az érzelmekben, ami az olyan embereknek, mint Gwen és Brody, olyan könnyen megy.

Aztán viszont, ha Brody ennyire jó volt az érzelemolvasásban, hogyhogy nem látta, hogy én mit érzek?

– Készülnek a kezdésre – mondtam, és Mia felé mutattam, aki a pálya egyik végében állt egy csapat gyerek között.

– Hajrá, Mia! – kiáltotta Gwen, és Mia büszkén integetett vissza.

Brody elővette a mobilját, hogy videót készítsen a játékról. – Az első focimeccs a Mountbattenben – mesélte izgatottan. – És a mi Miánk, felöltözött a mezébe, készen arra, hogy kivegye a részét a játékból. Te jó ég, Grant, nézd meg őket! Milyen imádnivalóak a kis sípcsontvédőjükben és a cipőjükben.

A szívem megdobbant a boldogságtól, és attól, hogy Mia is az övé volt. A lányok iránti szeretete olyan volt, mint egy élő, lélegző dolog, és ez annyira felragyogott az arcán, hogy akkor legszívesebben videóra vettem volna. Őt.

A játékvezető sípját a szájába tartotta, és megpróbált mindkét csapatból néhány játékost a középpályára hívni a kezdőrúgásra, és ahogy néztem, éreztem Brody kezének sima, tétova siklását az enyémben. – Bocsánat. Ez így rendben van? – suttogta. – Cleo tanára ott áll mögöttünk.

– Ó! Igen, azt hiszem. – Szándékosan nem néztem Gwen arcára, mert nem akartam látni az önelégült arckifejezését.

De ahogy figyeltem Miát a pályán, eszembe jutott a hét eleje, amikor Mia azzal hencegett a vacsoránál, hogy „beválasztották” a focicsapatba, bár a valóságban minden gyerek, aki feliratkozott, játszhatott. Jacey semmilyen magyarázkodással nem győzte meg Miát arról, hogy nem volt kevésbé tehetséges, és később aznap este Jacey könyörgött Brodynak, hogy szóljon közbe, és magyarázza el a dolgokat.

– Ó, nem! Szó sem lehet róla – utasította vissza Brody nevetve. – Mindenki megérdemli, hogy tudja, fontos része a csapatnak, Jacey.

Most először tűnődtem el azon... Brody megkérdőjelezte valaha is, hogy őmennyire fontos?

Megszorítottam a kezét, mire ő kérdőn felnézett rám. – Én... tudom, hogy nem jut eszembe gyakran mondani, Brody, de... Köszönöm mindazt, amit a családunkért teszel. Nem tudom, mihez kezdenének a lányok nélküled. Nem tudom, én mit csinálnék nélküled. Te tényleg csodálatos vagy.

– Ó! Hűha! – Brody szemmel láthatóan megdöbbenve pislogott, én pedig ostobának éreztem magam. Tényleg nem említettem még soha? Ennyire meglepő volt?

Összeszorult a szívem. Gwen tévedett. Kizárt, hogy Brody érdeklődött volna irántam, hacsak nem élvezte valahogy a gyökérzöldség érzelmi adottságaival rendelkező férfiakat. Ez az egész csak színjáték volt.

Gwen hangja megszólalt: – Gyerünk, Chargers! – Brody pedig visszafordult Mia felé, a telefon kamerája készenlétben. De a kezét az enyémben hagyta, egy hatéves focimeccs teljes komikus káoszában, és amikor a Chargers gólt szerzett, és Brody rögtönzött ölelést adott nekem, átkaroltam, és minden egyes pillanatot magamba szívtam.

Ha úgy tettem, mintha Brody az enyém lenne, ez állt a legközelebb a valósághoz, akkor addig tettettem, ameddig csak lehetett, amíg el nem tűnt.

 

*** *

 

A focipályán hozott elhatározásom elég egyszerű tervnek tűnt, de csak néhány óra kellett hozzá, hogy bonyolulttá váljon.

– Apa? Hogyhogy te és Brody nem alszotok egy ágyban?

– Mi? – Felnéztem az esti meséből, amit éppen hangosan olvastam, és Cleóra bámultam, aki az oldalamhoz simult a kanapén.

– Ella apukái ugyanabban az ágyban alszanak – mondta Mia a másik oldalamról.

– És te is ugyanabban az ágyban aludtál anyával, amikor még házasok voltatok – folytatta Cleo. – Akkor te és Brody miért nem?

– Hát... – kezdtem.

Egy visszafojtott ziháláshoz hasonló hang figyelmeztetett Brody jelenlétére a nappali ajtajában. A tekintete találkozott az enyémmel, és az arca céklavörös lett.

– Apa? – kérdezte Mia.

– Igen, apa – Jacey a szemközti kanapéról vérszívó vigyorral nézett rám, mielőtt ugyanezt a mosolyt Brody felé fordította volna. – Miért nem?

Brody felvonta az egyik szemöldökét Jaceyre, mire ő halkan kuncogott.

– Az a helyzet, lányok... – kapkodtam a fejem, hogy valami ésszerű magyarázatot találjak ki, de a piruló Brody látványa kiégette az agyamat. -Bocsánat – mormoltam egy tanácstalan vállrándítással.

– Együtt alszunk! – hazudott Brody, és egy óriási, hamis mosollyal a képén belépett, hogy megmentsen. – Csak nem veszed észre, mert mi később fekszünk le, mint te, és korábban kelünk, mint te!

– De hogyhogy a cuccaid nincsenek apa szekrényében? – kérdezte Mia.

– Ööö! Sok embernek van külön szekrénye – tájékoztattam őket.

– Oké, de amikor ma reggel bementem oda, a telefontöltőd és a Labello még mindig az éjjeliszekrényen volt – kérdezte Cleo kicsit homlokráncolva.

– Ja, igen.–Brody bólintott. – Ez... ez egy jó érv. Egyszerű magyarázattal... – Reménykedő pillantást vetett rám.

– Mert nem volt időnk átrendezni a dolgokat – vetettem közbe simán. – Ilyen egyszerű. Brody annyira elfoglalt az óráival és a te iskoláddal, én pedig annyira elfoglalt voltam a munkahelyemen, hogy nem volt időnk végigcsinálni az egész folyamatot, hogy áthelyezzük a... ööö... Labelloját – fejeztem be bizonytalanul.

Jacey kuncogott a keze mögött, és még Brody szeme is felcsillant a nevetéstől.

– Ó! – Mia megkönnyebbültnek tűnt. – Szóval akkor a hétvégén megcsinálod?

Brody mosolya elhalványult, és tágra nyílt szemmel nézett rám, de egyetlen jó kifogásom sem volt, hogy miért nem lehet...

Az agyam túlságosan tele volt az összes olyan okkal, amiért igazán szerettem volna, ha megtehetnénk.

– Igen. Úgy lesz – egyeztem bele rekedten. Már a szavak kimondásától is bizsergett az ajkam. – Mostantól Brody és én egy hálószobán fogunk osztozni, mint más házaspárok. Egyáltalán nem probléma.

Most Brodyn volt a sor, hogy bocsánatot kérjen mormolva, ami már-már komikus volt. Nem létezett olyan világ, amelyben Brody Kellynek bocsánatot kellett volna kérnie, amiért az ágyamba bújt.

– Ó, fúú – mondta Cleo megkönnyebbült mosollyal. – Azt hittem, talán úgy haragszol Brodyra, mint amikor haragudtál rám, amiért összetörtem Mia éjjeli lámpáját, és azt mondtad, hogy nem alhatok többé a szobájában.

A szoba túloldalán szembenéztem Brody tekintetével. – Nem, édesem. Nem haragszom Brodyra. Épp ellenkezőleg. – Megrángattam az ingem gallérját, de Gwen korábbi szavaira emlékezve kényszerítettem magam, hogy találkozzam a szemével, és határozottan azt mondtam: – Örülök, hogy Brody megosztja velem a szobámat.

Feszültség töltötte be a szobát, ahogy Brody arcán és a nyakán végigfutott a pír. A szeme egy pillanatig, majd kettőig fogva tartotta az enyémet, és olyan pillantást vetett rám, amit nem tudtam pontosan azonosítani, de amitől még így is elakadt a lélegzetem.

– Ú... úgy szintén – mondta dadogós hangon, és bár a lányomnak címezte, de a tekintete el sem mozdult az arcomról. – Kedvelem az apádat, Cleo. Nagyon is. Ezért mentem hozzá. Nagyon boldog vagyok, hogy megoszthatjuk a szobáját.

Azt mondja...? Úgy érti...?

Gwennek valóban igaza volt ebben a kérdésben? Brody úgy akart engem, ahogy én akartam őt?

Jézusom, mégis, mit kellett volna tennem, ha igen?

Pocsékul bántam a kapcsolatokkal és az érzelmekkel. Ez nem változott. Lizán kívül senki más nem tűrt meg engem sokáig, és végül ő is annyira frusztrált lett attól, hogy nem voltam elég figyelmes, támogató vagy érzelmileg elég tudatos partner, hogy már azelőtt kész volt véget vetni a házasságunknak, hogy elkezdtem volna felfedezni a szexualitásomat.

De ha Brody meg akart csókolni, vissza fogom utasítani?

Egyetlen pillantás az arcára összeszorult a gyomrom az izgalomtól és az idegességtől, és abban a pillanatban tudtam, hogy semmiképpen sem fogom.

Mia a helyén ugrált a kanapé párnáján. – Igen, de szeeeretitek egymást?

– Mia! – nyögött fel Cleo. – Undorító!

Mia úgy vihogott, hogy az oldalára dőlt, és elkezdte kántálni: – Brody és apa egy szerelmes pár! – amíg Cleo fejbe nem vágta a kanapé párnával.

Most már nem Brody volt az egyetlen, akinek az arca élénkpiros volt a kínos helyzettől. Szerencsére a lányok túlságosan szétszórtak voltak ahhoz, hogy további kérdéseket tegyenek fel.

– Csitt – mondtam nekik szigorúan. – Már csak egy történet van hátra, mielőtt ideje lenyugodni és ágyba bújni.

Végül elhallgattak, én pedig folytattam az olvasást, de végig éreztem Brody tekintetét rajtam, és nagyon igyekeztem nem arra gondolni, hogy nem sokkal a lefekvésük után eljön az ideje, hogy én is ágyba bújjak... és évek óta először nem egyedül fogom megtenni.

Garantálhattam, hogy semmi nyugalom nem lesz ebben.

Hatodik fejezet

Brody

 

Fordította: Aemitt

 

Akar engem. Ó, Istenem, akar engem!

Tényleg? Talán félreértettem a helyzetet.

Az agyam percenként egy mérföldet pörgött, miközben harmadszorra is fogat mostam. Talán Grant tényleg nem várta el, hogy a szobájában aludjak. Mi van, ha a terve csak az volt, hogy csak úgy teszünk, mintha?

Utáltam, hogy bizonytalannak éreztem magam. És az utolsó ember, aki előtt zavarba akartam hozni magam, Grant volt. De ugyanakkor eléggé akartam őt ahhoz, hogy vállaljam a kockázatot. Eléggé ahhoz, hogy zavarba hozzam magam, ha ez kellett ahhoz, hogy megkapjam ezt az esélyt.

Amikor a lábujjamtól a fogaimig tiszta voltam, és a legkevésbé gusztustalan pizsamanadrágomban és alvópólóban feszítettem, elindultam a folyosón Grant hálószobája felé. Legrosszabb esetben is volt egy hatalmas, királyi méretű ágya. Egyszerűen... megosztozunk rajta. Plátói módon.

Istenem, a legjobb kimenetelben reménykedtem.

Óvatosan kopogtam az ajtón, mielőtt kinyitottam volna. – Grant?

– Igen, gyere be – mondta, kidugva a fejét a nyitott fürdőszobaajtóból. Csak egy fürdőlepedő volt a derekán, és egy kéztörlővel törölgette a fogkrém utolsó maradványait a szájáról. – Csukd be az ajtót, és helyezd magad kényelembe.

Persze. Kényelembe. Mintha ez most lehetséges lenne.

Már láttam Grant testét a medencénél. Az izmos mellkasát, amelyet annyi sötét szőr borított, hogy az ujjaim viszketni kezdtek, a feszes hasizmokat, amelyeket a leghalványabb puha réteg párnázás alá rejtett, a széles, kerek vállakat és a tónusos bicepszeket... kurva dögös volt. Tudtam, hogy bizonyos nők a szomszédos klubban arról pletykáltak, ki lesz az a szerencsés hölgy, aki a következő Mrs. Brighton lesz. Többen közülük még arról is áradoztak, hogy szívesen lennének egyszerűen a következő egyéjszakás kalandja.

Én pedig itt voltam, és arra készültem, hogy megosszam vele az ágyát.

Valószínűleg plátói módon.

Remélem, nem csak plátói módon.

Amikor Grant visszament a fürdőszobába, félúton voltam az ajtó és az ágy vége között, és ügyetlenül egyik lábamról a másikra álltam. A szoba nagy volt, még az én nagy lakosztályomnál is nagyobb, és a mély szürkészöld kifinomult, hangulatos árnyalatában volt berendezve, amire fogadni mernék, hogy Grant húga javasolta. Napközben a nagy panorámaablakok itt és a fürdőszobában a kád fölött a békés, fákkal szegélyezett hátsó udvarra néztek. A levegőben Grant szantálfa kölnijének illata terjengett, férfias és visszafogott.

A tér hihetetlenül ismerős volt. Milliószor jártam már itt, hogy elpakoljam a szennyest, vagy, hogy egy friss borotválkozó balzsamot tegyek a szekrényére, de ott állni, tudván, hogy Grant félmeztelenül van, és csak pár méterre tőlem? Igen, ez új volt. És, nem bántam, hogy bevallom, ez teljesen megzavart, még mielőtt elképzeltem volna, hogy felmászom arra a magas ágyra, ráfekszem a plüss paplanra, és hagyom, hogy álmaim pasija...

– Szia – mondta Grant a fürdőszoba ajtajának támaszkodva.

Legalább egy métert ugrottam, és egy magas hangú visítást adtam ki, ami kétségkívül egész életemben minden éjjel hajnali háromkor végig az agyamban fog lejátszódni. A mellkasomra szorítottam a kezem, hogy megnyugtassam a száguldó szívemet, és mondtam a farkamnak, hogy fékezzen.

– Bocsánat – mondta szelídebben. – Csak kíváncsi voltam, miért állsz még mindig ott. – Csak egy pizsamanadrág volt rajta, ami alacsonyan lógott a karcsú csípőjén, amikor belépett a szobába. Bár hiányoltam ívelt lábizmainak látványát, deréktól felfelé bőven volt terület, ahol gyönyörködhetett a szemem.

Eleget ahhoz, hogy kiszáradjon a szám.

Gondolkozz, Brody. Feltett neked egy kérdést.

Megnyaltam az ajkaimat. – Én nem... nem tudtam, hogy melyik... oldalról szeretnéd, hogy... – Nem volt elég nedvesség a nyelvemben, hogy befejezzem a mondatot, így az egy furcsa kis kattogó hanggal végződött a torkomban.

Olyan dögös. Annyira vonzó.

Baszd meg!

Grant arca megenyhült, ahogy felém sétált. – Jól vagy? Nem akartam... – Kezével fel-alá hadonászott maga előtt, jelezve meztelen felsőtestét, mintha nem lettem volna már mélységesen tisztában vele. – Jobban szeretek így aludni, és úgy gondoltam, talán az lenne a legjobb, ha csak... magunk lennénk. De felvehetek egy pólót... – szakította félbe, amikor kétségbeesetten megráztam a fejem. – Vagy beszélgethetnénk a dolgokról? Nem várok tőled semmit, Brody. Tudom, hogy nem az a fajta pasi vagyok, akihez vonzódsz. Soha nem tenném...

– Csókolj meg! – Sikerült kimondanom. Egyáltalán nem ez volt az, amit mondani akartam, ha az agyam képes lett volna tervezni, de nem tudtam, nem is akartam visszavonni, úgyhogy belementem. – Úgy értem, szerintem csókolóznunk kellene. Úgy értem... Mármint... ööö... azért, hogy... meggyőző legyen a kapcsolatunk? Mármint, nem mintha nem akarnám... mármint, te az a fajta pasi vagy, akit vonzónak találok. Mármint téged, személyesen. Nem a többi hozzád hasonló pasit. És mi... úgy értem, ha akarod...

Remek. Az„úgy értem” szavaknak már egyáltalán nincs jelentésük. Szép munka, Brody.

Próbáltam nyelni, de lehetetlen volt. És úgy látszik, valaki ellopta az összes oxigént a szobában, mert a légzés is nehézkessé vált.

Grant tekintete egyre határozottabb lett, mintha egy rejtvény lennék, amit meg akar fejteni.

Sok szerencsét, akartam mondani neki. Ha rájössz, örülnék egy kis betekintésnek.

Eléggé akartam Grant Brightont, eléggé vágytam arra, hogy lefeküdjek vele ahhoz, hogy szinte bármiről lemondjak. De a könnyedség és a bajtársiasság, amit megosztottunk? A kényelmes közelség, ami miatt először éreztem úgy, hogy tartozom valahová, mióta elvették tőlem a családomat? Nem, nem voltam benne biztos, hogy ezt fel tudnám adni, és helyette ezt a tétova kínosságot választanám, még a legfenomenálisabb, életet megváltoztató szexért sem.

Grant közelebb lépett, amíg határozottan a személyes terembe nem került. Az ujjaim olyannyira bele akartak gabalyodni a mellkasának szőrzetébe, hogy szinte fájdalmas volt az erő, hogy visszafogjam magam.

– Ó, Istenem, te vagy a legszexibb ember, akivel valaha találkoztam – böktem ki, majd azonnal megbántam. – Bocsánat – suttogtam halkan. – Valószínűleg én vagyok a legcikibb pasi, akivel valaha találkoztál.

Grant a kezét a felkaromra helyezte, és gyengéden megszorította, mielőtt végigsimított a vállamon, hogy a nyakamat, majd az arcomat is megsimogassa. – Te vagy a legszebb pasi, akivel valaha találkoztam – javította ki halkan.

Egy pillanatra azon tűnődtem, hogy valaki a valóságot Brody minden idők legjobb fantáziái filmtekercsével helyettesítette. Tényleg ezt mondta? A szavaktól megszédültem és kétségbeestem.

– Kérlek – suttogtam, nem akartam félreértést kockáztatni. Most, hogy itt volt, ilyen közel, és a kezei rajtam voltak, nem akartam elszalasztani a lehetőséget. – Kérlek.

Az ajkai pehelykönnyűen értek az enyémhez, lágy érintés a másodperc töredékéig tartó vágyakozással, mielőtt a szánknak hirtelen eszébe jutott, hogy mennyire éhesek, és a csók kétségbeesetté és vaddá változott.

– Ó, a francba – szólalt meg Grant az ajkaimnak. – Tudtam, hogy ez így lesz. Bassza meg!

Nyüszítettem, és a testemet az övéhez szorítottam, karjaimat a háta köré fonta, és széttártam a kezeimet, hogy szorosan magamhoz szorítsam.

Úgy csókolóztunk, mintha az életünk múlna azon, hogy minél mélyebben egymás szájába férkőzzünk. Nagy kezei megragadták a fejemet, és az orrán keresztül kilélegzett meleg lélegzet mindenhol, ahol csak leért, felgyújtotta a bőrömet. Szexi illata, szantálfa és Grant, a DNS-emhez kötődött, és tudtam, hogy életem hátralévő részében semmi más nem fog ennyire azonnal, tagadhatatlanul felizgatni.

Grant kezei lefelé vándoroltak, hogy körém fonódjanak. Az egyik a nyakamra tévedt, hogy a helyemen tartson, míg a másik lefelé vándorolt, hogy a fenekemet simogassa és megszorítsa. Éreztem, hogy a farkam szivárog, átnedvesíti a pizsamám elejét, de nem érdekelt. Nem tudtam abbahagyni a kétségbeesés, a vágy, a behódolás hangjainak hangoztatását.

Bármit is akart velem Grant Brighton csinálni, az új kedvencem lesz, függetlenül attól, hogy mi volt az.

– Kurvára akarlak – morogta, mielőtt lefelé mozdult volna, hogy megcsípje az állkapcsom szélét, mielőtt a fogai közé szívta volna a nyakam zsenge bőrét.

– Igen – lihegtem. – Bármit. Kérlek.

– Olyan régóta akarlak téged, Brody. Jézusom. Légy biztos benne. Kérlek, légy biztos benne, hogy ezt akarod velem. Én nem...

– Igen – mondtam gyorsan. – Bassza meg, persze, hogy benne vagyok. Te vagy az. Bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, Grant. Bármit. Mindig. Kérlek!

Tudtam, hogy ismétlem magam, de elvesztettem a szókimondás képességét abban a pillanatban, amikor belépett a szobába.

Most a tiszta vágyakozás edénye voltam, és életemben először nem akartam elrejteni a vágyakozásom egyetlen részét sem.

Tudtam, hogy Grant aggódni fog a korkülönbségünk miatt és amiatt, hogy az alkalmazottja voltam, ha nem is most, de később. Tudnia kellett, hogy nem csak úgy belemegyek ebbe az egészbe. Kurvára belesajdult midenem.

Nem akartam, hogy abbahagyja.

És nem akartam, hogy valaha is megbánja.

– Mit szeretnél? – kérdezte, és mindkét kezét lefelé mozgatta, hogy azokkal az erős, életmentő kezeivel megragadja a fenekemet. – Azt akarom, hogy jól érezd magad. Mitől éreznéd jól magad?

A francba. Most, hogy a megbánás szó bekerült a fejembe, nem tudtam nem gondolni rá. Tovább kellett lépnem, hagynom kellett, hogy a vágyakozás újra eluralkodjon rajtam.

– Meztelenül – mondtam ziháló lélegzetvételek között. – Te, én, ruha nélkül.

Nevetésének halk morajlása vibrált a mellkasomban, mielőtt elhúzódott, hogy a pólómat a fejem fölé emelje.

– Igen – mondta egyszerűen, mielőtt szájával lefelé indult volna, hogy csókot adjon az egyik mellbimbómra. – Istenem, igen! – Egy erős szívást követően, amit egészen a golyóimig éreztem, felemelt, mintha semmit sem nyomnék, és leültetett a hatalmas ágya szélére.

Felnéztem rá, dicsőségesen szexi és kipirult, tágra nyílt szemekkel és tág pupillákkal, ahogy száz százalékig hihetetlen koncentrációval figyelt engem, és tudtam, hogy ez az a pillanat, amiről álmodtam.

Végigsimíthattam a kezemmel a sűrű mellszörzetén, ahogy elképzeltem.

Magamhoz ragadhatnám a száját, amíg fel nem nyög.

Levethetném a pizsamanadrágját, és ajkaimmal, nyelvemmel és kezeimmel imádhatnám a keménységét.

Megélhetném a fantáziámat.

Mély levegőt vettem... és megdermedtem.

– Brody? – Grant azonnal megérezte a tétovázásomat. Egyik széles tenyerével átfogta az arcom. – Beszélj hozzám.

– Annyira akarlak. Félek, hogy mindent elrontok – böktem ki.