Epilógus 1. - Epilógus 2.

 

Epilógus 1

Grant

 

Fordította: Aemitt

 

– Édesem, miért reszketsz? – kérdezte Brody, amikor később aznap este lehúzta rólam a pólót.

A ház csendes volt, a lányok mind aludtak az ágyukban, és fél órával ezelőtt felhívtam Lizát és Gwent, hogy biztosítsam őket arról, hogy Cleo kényelmesen pihen, de amikor Brody átkarolta a derekamat, és felvezetett a szobámba, a mi szobánkba, elkezdtem remegni, és úgy tűnt, nem tudom abbahagyni.

– Valószínűleg az adrenalinszint csökkenése – állapítottam meg magamban. – Meg voltam rémülve.

Brody bólintott. – Megértem. De Cleo mélyen alszik – nyugtatott meg. – És azt mondtad, hogy a sérülés a kezén rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt.

– Nem Cleoról van szó. Hanem rólad – vallottam be bűnbánóan. – Már mondtam neked egyszer, az emberek összerakásában vagyok jó. De amikor nem voltál a kórházban, amikor azt hittem, hogy talán végleg elvesztettelek, nem tudtam, hogyan tehetném ezt jóvá.

Brody a kezét a csupasz felsőtestem köré csúsztatta, és a nyakamhoz hajolt az arcával. – De te megtetted. Felhívtál, és én visszajöttem. És ígérem, Grant, esküszöm, hogy nem hagylak el többé.

Bólintottam a feje fölött. Már odalent is ígéretet tettünk egymásnak, és én hittem neki, de úgy látszik, még több biztosítékra volt szükségem. Szerencsére Brody meg tudta adni. Szorosabban átölelt, és belélegzett.

– Még mindig tíz évvel idősebb vagyok nálad – mutattam rá. – Liza azt mondta, talán olyan helyzetbe hozlak, mint amilyenben ő és én voltunk, amikor összeházasodtunk, csapdába ejtve téged, amikor még túl fiatal vagy ahhoz, hogy igazán tudd, mit akarsz.

Brody halkan felhorkant. – Liza nem ismer engem – mutatott rá. – Talán csapdába esettnek érezte magát, de én a legkevésbé sem érzem így. Biztonságban érzem magam. Imádva. Megbecsülve. Támogatottnak. Kívánatosnak. Hogy így ölelsz át... Nem tudok ennél jobbat elképzelni.

Olyan csendes meggyőződéssel mondta a szavakat, hogy nem kételkedhettem benne. – Szóval ez azt jelenti, hogy nem kell formába hoznom magam, hogy felvegyem a harcot a tetovált férfival az edzőteremben a vonzalmadért?

Brody könnyedén felnevetett. – Ideje teljes vallomást tenni: A Gym Crush hapsit Dwayne-nek hívják, és egy ugyancsak tetovált nő felesége, aki a harmadik gyermekükkel terhes. Soha nem voltam igazán belé zúgva, és az biztos, hogy nem nézett rám kétszer sem, kivéve, hogy megkérdezze, mindjárt végzek-e az ellipszis tréninggel. Én csak... nem akartam, hogy rájöjj, ki az, akibe valójában belezúgtam.

– Komolyan mondod? – kuncogtam. – A semmiért gyötört a féltékenység?

Elhúzódott, hogy rám bámuljon, zöld szemei zavarodottsággal teltek meg. – Féltékeny voltál? Te?

– Istenem, igen. Ma majdnem kihívtam Blue Mariant egy párbajra miattad.

– Kit? – kérdezte.

Hangosan felnevettem. Még a gyönyörű vörös hajú férfi nevére sem emlékezett. – A házaspár, akiké a borászat, emlékszel? Néztük, ahogy a mezőn keresztül sétálsz felénk, olyan rohadtul elragadóan nézel ki a farmeredben, a hajad csillog a napfényben, és azt hittem, hogy kiesik a szeme a fejéből.

– Te megőrültél. Az a férfi mélységesen, marhára szerelmes a férjébe – ellenkezett Brody, és lassú mosoly ült ki az arcára. – Ezt már a beszélgetésünk első percében megértettem.

– Igen, de én is – emlékeztettem, és csókot nyomtam az orra hegyére. – És nagyon aggódtam, hogy valamelyiküket vonzóbbnak találod nálam.

Cukkoltam, de többnyire igaz volt. Szörnyű volt, és szégyelltem, hogy még hangosan is bevallottam.

Nevetett, és lefelé mozdította a kezét, hogy kigombolja a nadrágom gombját. – Ne érts félre, azok a pasik határozottan jóképűek voltak, de közel sem voltak olyan dögösek, mint a szexi férjem.

Az utolsó szó hangsúlyozása arra késztetett, hogy összeszorítsam a szemem, és mélyeket lélegezzek. Köszönöm ezt a pillanatot. Ezt a férfit.

– Vak vagy – mondtam halkan nevetve. – De azért szeretlek.

– Nem vak – mondta Brody, letolta a nadrágom, és feljebb vitte a kezét, hogy a boxeralsóm sima pamutja fölött megsimogassa a fenekemet. – Amíg te azzal voltál elfoglalva, hogy a kettőjük miatt aggódj, én észrevettem egy csomó anyukát a másik iskolából, akik nem tudták levenni rólad a szemüket. Úgy volt felhajtva az átkozott ingujjad, ahogy az őrületbe kerget. Ha engem felizgatott, akkor el tudom képzelni...

Egy csókkal állítottam meg. A boldogság héliumként töltötte el a testemet, szinte felhajtóerőt adott. Soha nem éreztem még ilyen tisztán örömöt, és egészen biztos voltam benne, hogy ez azért volt, mert még soha nem voltam ilyen szerelmes, mint most.

Szerettem Lizát – még mindig szerettem, mint barátot, mint a gyermekeim anyját, mint olyan embert, akivel csodálatos közös múltunk volt. De most már láttam, hogy ő és én nagyon különböző emberek voltunk, akik különböző dolgokat akartak, és ez volt az, ami a kapcsolatunk végzetét okozta, sokkal inkább, mint bármilyen érzelmi elégtelenség a részemről. Semmi köze nem volt ahhoz a tiszta napsütéses melegséghez és csontig hatoló kapcsolathoz, amit Brodyval éreztem a kezdetektől fogva.

Megcsókoltam, miközben félmeztelenül álltunk a hálószobánk közepén, ahol még évekig folytathatnám a csábítást, a flörtölést és a nevetést vele. Ahol megoszthattam, sírhattam és stratégiát tervezhettem vele. Ahol mindig és mindörökké otthon lehetek vele.

Ha a közös életünkre gondoltam, amely hosszú és előttünk állt, tele az életünket megváltoztató mérföldkövekkel és varázslatos mindennapi pillanatokkal, amelyeket a lányokkal és egymással fogunk megosztani, valahogy, lehetetlen módon, még jobban felizgultam rá.

– Tudod... azon a napon, amikor idejöttél, a dadus állásért, majdnem elutasítottalak?

Felnézett rám, a szemei csillogtak a kéjtől, a légzése pedig nehézkes volt. – Gondoltam. Nem volt tapasztalatom, és nem igazán tűntem megfelelőnek.

– Túlságosan is úgy néztél ki. – Végigsimítottam a fogaimmal a borostás állán, és éreztem, hogy megborzong a karjaimban. – Bár nem a főállású gyermekgondozó szerepére. Már akkor is az ágyamban akartalak látni. Vissza kellett fognom magam, hogy ne bámuljalak téged, mint egy mohó szemétláda, és ne képzeljelek el meztelenül. Az emberi test csontjainak felmondásához folyamodtam, hogy megállítsam magam, nehogy térdre rogyjak. Combcsont, lábszárcsont, lábközépcsont...

– Ez megmagyarázza a furcsán mániákus arckifejezést – mondta Brody vigyorogva. – Közben azon gondolkodtam, hogy vethetnék-e egy pillantást a seggedre. Végül annyira kétségbeestem, hogy kértem tőled egy pohár vizet. Megérte.

– Te jó ég! – mondtam, és felnyúltam, hogy meghúzzam a haját. – Úgy bánsz a potenciális munkaadóddal, mint egy darab hússal? Szégyelld magad!

A mosolya nem kért bocsánatot. – Fogalmad sincs róla. Visszamentem a lakásomba, és az emlékezetemre hagyatkozva kivertem, és azt hittem, biztonságban vagyok, mert sosem vennél fel. Amikor megtetted, alig tudtam a szemedbe nézni. Megfogadtam magamnak, hogy soha nem maszturbálok a házadban.

Felvontam az egyik szemöldökömet. – És meddig tartott ez?

– Oh, egy darabig – biztosított ártatlanul. – Legalább négy órán át.

Nevettem, és hagytam, hogy a kezem lefelé vándoroljon, hogy megsimogassam a buja fenekét. – Valószínűleg tovább, mint ameddig én bírtam.

– Miután megtört a jég, hogy a házadban megérintsem magam, nem láttam értelmét, hogy visszafogjam magam.

A kép, ahogy Brody a szobájában, a házamban, miközben erős kezével a farkát körülöleli, összeszorult a gyomrom. – Bassza meg, megölsz engem.

A kezem végigsimított a csupasz bőrén, feltérképeztem a testét, és élveztem, hogy most már az enyém, hogy birtokolhassam és dédelgethessem.

Brody ugyanígy tett, lerántotta rólam a maradék ruhát, hogy az érintésével megjelölhessen. Olyan érzéki és erotikus volt, hogy acélkemény lettem tőle. – Azt akarom, hogy megdugjebben az ágyban – mondta a vállam bőrét érintve, közvetlenül azelőtt, hogy a nyelve előmerészkedett volna, hogy megkóstoljon.

Egy hang szökött ki a torkomon, és azon tűnődtem, vajon képes leszek-e elég önuralmat gyakorolni ahhoz, hogy egyáltalán eljussak odáig.

Brody könyörtelenül folytatta a kínzásomat. – Van fogalmad róla, hány szexuális forgatókönyvről fantáziáltam már veled? – motyogta. A vigyor az ajkáról eltűnt, ahogy lehajolt, hogy a szájába szívja a mellbimbómat. – Eleget, hogy évekig lefoglaljon minket.

– Nem lehet több, mint az enyém – sziszegtem.

– Fogadjunk, hogy mégis. Egyszer elképzeltem, ahogy egy élelmiszerbolt parkolójában egy autó motorháztetején ülve megdugsz. A kép egyszer felvillant a fejemben, amikor a lányok veszekedtek valamin, te pedig azzal a kurva dögös, parancsoló hangoddal kiabáltál rájuk. – Figyeljetek rám – mondtad. Ettől felállt a farkam, pont ott, ahol Mrs. Leonetti visszavitte a kocsiját.

Ezen aztán váratlanul felnevetem. – Erkölcstelen vagy.

– Igen, azt hiszem, az vagyok. De elvettél. – Felemelte a bal kezét, hogy megmutassa a gyűrűjét. – Nincs visszakozás.

Újra felnyögtem az emlékeztetőre, hogy ő az enyém... örökre. – Megpróbálod elérni, hogy elélvezzek, mielőtt még benned lennék.

– Akkor siess. – Brody a farkamra tett kézzel nyomatékosította a mondandóját, tökéletes fogást és szorítást adva neki.

Odatoltam az ágyhoz, és a hátára löktem, hogy előrehajolhassak, és lakmározhassak a farkából.

– Szeretlek – mondtam halkan az incselkedő nyalások és szopások között. – El sem hiszem, hogy én lehetek az, aki ezt teszi.

Brody zihálva lélegzett, miközben ujjai a hajamba túrtak. – Bassza meg, ez annyira jó érzés. Ne hagyd abba!

Vakon nyúltam a síkosítóért az éjjeliszekrényen, mielőtt kibontottam volna, és bekentem az ujjaimat. Amikor leértem, hogy megtaláljam a szűk lyukát, meg kellett állnom, és levegőt kellett vennem, hogy ne dugjam a kiteljesedésig az ágyon a lábai között.

– Így jó lesz? – kérdeztem, miközben óvatosan behatoltam a középső ujjammal.

– Többet. Keményebben. Ne aggódj, hogy fájdalmat okozol nekem.

Belenéztem a szemébe. – Mindig aggódni fogok, hogy fájdalmat okozok – mondtam komolyan.

Brody arca megenyhült. – És ezért szeretlek. De azt akarom, hogy keményen dugj meg. Azt akarom, hogy olyan közel legyél hozzám, amennyire csak lehet.

Ezután mintha felgyorsult volna az idő. Az ujjaimmal tágítottam, miközben a számmal ízlelgettem, éppen csak annyira, hogy a csúcson tartsam.

Amikor végül síkosítót kentem a farkamra, és feljebb mentem, hogy belé hatoljak, úgy éreztem, hogy felkiáltok a megkönnyebbüléstől és a csodálattól. A testének feszes forrósága, miközben semmi sem volt köztünk, a leghihetetlenebb gyönyör volt, amit valaha is éreztem.

– Basszus – nyögtem fel.

Brody lábai felemelkedtek, hogy keresztben a hátamhoz simuljanak. – Így – zihálta. – Ó, Istenem! Bébi, a picsába. Ó, a kurva életbe!

Hátravetette a fejét, és felnyögött, miközben mindent megtettem, hogy pontosan a megfelelő helyre találjak. – Nem fogom sokáig bírni – csikorgattam összeszorított fogakkal. Azt akartam, hogy ez az érzés örökké tartson.

Belé kapaszkodtam, miközben folytattam a ki-be döfködést a testében, megerősítve a köztünk kialakult köteléket, és kijelentve, hogy minden tekintetben az enyém.

– Grant! – kiáltotta, mielőtt a teste a másodperc töredékére bezárult, és a visszafojtott lélegzetvételek hangja kísérte a teste meleg felszabadulását közöttünk.

Végül elengedtem magam, és éreztem a saját kielégülésemet, amely keményen és gyorsan tört fel a gerincemből, egészen az ujjaimig és a lábujjaimig, és ahogy elélveztem, az agyamban megragadt a gondolat, hogy ezt újra és újra és újra átélhetem, amíg a halál el nem választ minket.

Amikor végre kezdtem levegőhöz jutni, vigyorogtam rá, és láttam, hogy ő is ugyanígy mosolyog rám, mintha tükörképei lennének egymásnak. Mint egy egész két fele, melyek valószínűtlenül, hihetetlen módon, fájdalmon, veszteségen és bizonytalanságon keresztül találtak egymásra.

– Úgy nézel ki, mintha megnyerted volna a lottót – viccelődött, hosszú ujjaival végigsimítva kusza hajamat.

– Azt hiszem, mindketten nyertünk – értettem egyet, és lágyan megcsókoltam. – És holnap küldök Larson dékánnak egy gyönyörű virágcsokrot, hogy megköszönjem neki.

Mert soha, egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy egy érdekházasság a legjobb dolog, ami valaha történt velem...

Pedig így volt.

Epilógus 2

Brody

 

Fordította: Aemitt

 

– Mattie, ne kenj már cukormázat a kutyára – mondta Blue a fiának, mielőtt felém fordult, és átnyújtott egy újabb pohár pezsgőt. – Megbántad, hogy meghívtad a gyerekeket az esküvőre? Mert én biztos, hogy igen.

Belekortyoltam, és kiélveztem az ízét. – Soha. Amikor itt vagyunk a szőlőskertben, úgy érzem, hagyhatom, hogy a természet vigyázzon helyettünk a lányokra. Mi a legrosszabb, ami történhet?

Mia egy pezsgőspohárral a kezében futott el mellettem, amiben remélhetőleg csak pezsgőszőlőlé volt.

– Brr – sziszegte Blue. – Most elátkoztál bennünket.

A következő másodpercben sikoly hasította a levegőt. – Bocsánat – mondtam, és megfordultam, hogy megkeressem, honnan jött a hang. Szerencsére nem a miénk volt. – Kinek a kisfia ez?

– A nővérem, Simone legkisebbje. – Blue a szemét forgatta. – A hangból meg tudom állapítani, hogy ez az ő álsírása. Ez az új kedvence, amikor az apja a közelben van. A pasi imádja a könnyeket.

Grant jókor lépett oda, hogy meghallja Blue kijelentésének a végét. – Ugye nem mesélsz neki a tegnap estéről? – kérdezte vádló pillantással.

Visszagondoltam az előző éjszakára. Az „igazi” esküvőnk közeledtével elöntöttek az érzelmek, annyira, hogy valósággal elsírtam magam.

– Nem – mormoltam mosolyogva. – Nem rólad beszéltünk.

– Most viszont igen – mondta Blue egy tudálékos vigyorral. – Beszélj.

Az elmúlt év során közeli barátságot kötöttünk Blue és Tristan Mariannal. Volt egy hihetetlen csoportjuk más meleg pár családtagjaival és barátaival, akik itt éltek Napa-ban, és egyre inkább az ő csoportjuk felé vonzódtunk. Az ő gyerekeik régebb óta jártak a Mountbattenre, mint a mieink, így nagyszerű segítséget nyújtottak abban, hogy eligazodjunk néhány kihívásban, amelyek az első évünk során merültek fel az iskolában.

És, nem tudok hazudni, a férfi egy komikus zseni volt az egyedi pólóival.

Grant ujjai összekulcsolódtak az enyémmel, és megütögette a vállamat, tudtomra adva, hogy nem bánja, ha megosztom egy kicsit Blue-val.

– Tegnap este döbbentem rá, hogy ez végre valóság – vallottam be. – Még egy egész együtt töltött év után sem tudom elhinni, hogy a tündérmesémben élek. Szóval amikor egy telefonbeszélgetés során meghallottam, hogy úgy emlegetett engem, mint az„imádott férjét”, valahogy elvesztettem a fejem.

Blue tudálékos mosollyal nézett ránk. – Hát nem ez a legjobb? Ugye ismered a történetet, hogy Tristán és én hogyan kezdtünk el úgy tenni, mintha egy pár lennénk?

Bólintottam, többször hallottam már az egész fergeteges történetet az álkapcsolatukról, általában bőséges mennyiségű bor mellett.

Blue tekintete automatikusan a férjét kereste, aki a büféasztal mellett állt Grant édesanyjával és Fennel bájologva, és a mosolya hatalmas, elégedett vigyorrá változott. – Még most, több évnyi házasság után is, amikor Tristan a férjének szólít, az valamit kivált belőlem. – Boldogan felsóhajtott, mielőtt újra Grant felé fordította a figyelmét. – Szóval, kinek meséltél az imádott férjedről?

– A munkahelyemen – ismerte el Grant egy szemforgatással. – Azt akarták, hogy rövidítsem meg a nászutunkat, hogy néhány műszakot vállaljak a sürgősségin, én pedig... nem értettem egyet.

– Erőszakosan – tettem hozzá, a mellkasom ugyanúgy dagadt a büszkeségtől, mint előző este. – Hallanod kellett volna őt. Felvette azt a mély, parancsoló hangját, amitől megőrülök, és azt mondta: „Évekig mindent beleadtam ebbe a kórházba, de nem fogom megkérni a szeretett férjemet, hogy a személyzeti problémáid miatt egy pillanatra is lemondjon a családunkról.”. Annyira büszke voltam rá.

– Dögös – kacsintott Blue Grantre. – Komolyan dögös.

Grant arca pirospozsgás lett. – Itt volt az ideje. Már egy ideje elkezdtem ellenkezni, de nem értették meg az üzenetet. De pontosan tudom, hogy mik és kik a prioritásaim, és ha a kórháznak nem tetszenek a határok, amiket szabok, akkor új munkát keresek.

Blue bólintott. – Rengeteg lehetőség van arra, hogy itt most általános rendelőt nyiss. A környék fellendülőben van. – Rám vigyorgott. – És emiatt sírtál?

– Ó, igen. Sírva fakadtam a lányok előtt – vallottam be. – Cleo azt kiabálta: „Apa, már megint ezt csinálja!”Paff. Mintha én mindig sírnék.

Grant nevetése köhögéssé változott, amikor oldalba könyököltem. Előrehajolt, hogy nevetve csókot nyomjon a halántékomra. – Imádom, hogy sosem rejted el előlem az érzelmeidet. Ez mutatja, hogy mennyire törődsz velem.

– Nem szereted – vitatkoztam. – Nem mindig. Azt mondtad, hogy sírni látni engem jobban fáj, mint a legrosszabb törött sérülés, amit a sürgősségin láttál. – Blue-ra néztem. – Ne guglizd ezt a szót, ha értékeled a gyomortartalmadat.

– Ez is igaz – ismerte el Grant. – Megőrjít.

– És nagylelkűvé is tesz. – Rákacsintottam, mielőtt visszanéztem Blue-ra. – Profi tipp: sírj Tristannek, aztán kérd meg, hogy csókoljon meg, hogy jobban érezd magad. Később köszönd meg.

Blue nevetése odacsalta Tristant, hogy lássa, miről beszélgetünk. Nem maradtunk azonban elég sokáig, hogy tesztelhesse az elméletemet, mert Jacey odahívott minket a tortaasztalhoz.

– Anya azt mondta, hogy mindenképpen kapjatok egy szeletet a tortából – mondta, miközben mindannyiunknak egy-egy tányért nyújtott át. – Aminek semmi értelme, hiszen már megetettétek egymást egy-egy szelettel, amikor felvágtátok a tortát, de mindegy. Ő most már a legjobb barátotok, úgyhogy gondoltam, ő tudja a legjobban.

Nem mondanám, hogy Liza és én pontosan a legjobb barátok voltunk, de miután Granttel tavaly megerősítettük a kapcsolatunkat, a Liza és köztem lévő feszültség is szinte azonnal eltűnt. Kiderült, hogy őszintén aggódott, hogy Granttel boldogtalanok leszünk, ami a lányokat is boldogtalanná teszi. Miután túltette magát a házasságunk miatti sokkján, és a saját szemével látta, milyen boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk, nem volt semmi kifogása a kapcsolatunk ellen. Bár nem maradt állandóan a városban, igyekezett minél rövidebbre csökkenteni a munkahelyi útjait, és barátokként és szülőtársként könnyed rutinra tettünk szert.

Családként.

Beleharaptam a finom süteménybe, és felnyögtem. – Anyád az Úr munkáját végzi – vallottam be. – Mondtam neki, amikor segített nekem dönteni a tortakészítő kiválasztásában, hogy aggódom, hogy nem fogom élvezni a kiválasztott tortát. Azt mondta, gondoskodik róla, hogy legyen belőle bőven.

– Liza mondta ezt? – kérdezte Grant, miközben a saját falatját ízlelgette. – Ez hihetetlenül finom.

Bólintottam. – Mondtam már, hogy milyen nagy segítség volt, amikor az esküvő utolsó részletei egybeestek a bétázásom indulásával. Visszajött a louisianai útjáról, és teljes erőbedobással belevetette magát az esküvőszervezésbe. Így vettem rá őt és a lányokat, hogy elkészítsék az összes ajándékcsomagot és az asztaldíszek felét.

Grant átnézett a tömeg fölött, hogy megtalálja Liza szőke haját, amelyet az esküvőre megcsináltak. – Meg kell köszönnöm neki.

Jacey megrázta a fejét. – Ne most. Épp Tobyra nyomul.

– Ki az a Toby? – kérdezte meg Grant, hunyorogva próbálta kivenni a Liza mellett álló fiatalabb férfit.

Közelebb hajoltam, és halkabbra váltottam a hangomat. – Tristan disztribúciós vezetője itt a szőlőbirtokon. Totális playboy.

– Komoly a dolog? – kérdezte.

Jaceyre pillantottam, akit szerencsére épp lefoglalt egy kutya, aki éppen odajött hozzánk egy kis simogatásra, és suttogásra halkítottam a hangomat. – Azt hiszem, a volt feleséged egyszerűen csak egy kis... áh... átmeneti testi szórakozásra vágyik.

A nevetése mosolyt csalt az arcomra. Ez volt az egyik kedvenc hangom az egész világon. – Jó neki.

– Nem vagy féltékeny? – cukkoltam. Nem volt kétségem afelől, hogy Grant teljesen elkötelezett irántam, még mielőtt két órával korábban megesküdött volna rá a barátaink és a családunk előtt.

– Irigy valakire, aki testi szórakozást kap? A pokolba is, igen, az vagyok. Sőt, legszívesebben most rögtön elkapnálak, és fizikai értelemben szórakoztatnálak, a pokolba is – morogta. – Mit szól ehhez a tervhez, Mr. Brighton?

Ránéztem az aranyló napfényben sütkérező barátainkra és családunkra, az Alexander Vineyard gyönyörű tájaira, a csillogó platina gyűrűre az ujjamon, és vigyorogtam. Valamikor régen azt hittem, hogy a szerelem múló dolog, amit egy szempillantás alatt el lehet rabolni. De Grant karjaiban állva, a lelkem mélyén tudtam, hogy bármilyen kihívásokat és örömöket is tartogat számunkra az élet, a szerelmünk, a családunk, mindörökké tart. És ebben soha többé nem kételkedtem.

Lábujjhegyre álltam, és csókot nyomtam a férjem ajkára.

– Azt mondom... igen.