9.-10. Fejezet

 

Kilencedik fejezet

Grant

 

Fordította: Aemitt

 

– Mégis mi a fene folyik itt?

A dühös hang felriasztott mély álmomból, és hunyorogva nyitottam ki a szemem az ablakon beszűrődő napfény miatt.

Az első gondolatom az volt, hogy az ébredés Brody Kelly meleg testével az enyémmel összefonódva, kócos hajával a párnámon kiterítve, és imádnivalóan álmos, zöld szemével rám pislogva életem egyik csúcspontja volt, és örökké emlékezni akartam erre a pillanatra.

A következő másodpercben az agyam feldolgozta az ismerős hangot, és Brody mellett a dühös nőre pillantottam, aki behatolt a hálószobánkba, és éppen ránk bámult az ajtóból.

– Liza? – nyögtem ki. Az agyam kapkodva próbálta összerakni a két, látszólag különálló kirakós darabkáit.

Nem illettek össze.

– Ezt nem mondhatod komolyan – mondta, közelebb lépett az ágyhoz, és úgy bámulta Brodyt, mintha egy vizsgálat tárgya lenne. – A bébiszitter, Grant?

Ösztönösen felrántottam a paplant Brody válláig, hogy megvédjem tőle. Megpróbált elhúzódni, de én átkaroltam, hogy pontosan ott tartsam, ahol eddig is volt – velem.

– Liza, nem tudom, mit keresel itt, de tűnj el a hálószobámból. Most azonnal.

– Elment az eszed. – Hozzám intézte a szavait, de a tekintete nem tágított Brodytól, és ahogy felbámult rá, éreztem, hogy remegni kezd.

– Sajnálom, én... – kezdte halk hangon, amitől felfordult a gyomrom. Brodynaknem volt miért bocsánatot kérnie. Egyetlen átkozott dologért sem.

Az egyik könyökömre támaszkodtam, így fölé hajoltam, hirtelen teljesen éberen, és pokolian dühösen. – Nem figyelsz rám. Takarodj a szobámból, Liza! – ismételtem meg halkan, hogy a lányok ne hallják a nyitott ajtón keresztül. – Most rögtön a picsába.

Átkukucskált fölöttem Brodyra. – Mégis mi a fenét képzeltél. Úgy néz ki, mintha tizenkét éves lenne...

Átvetettem magam Brody fölött, és csak a pizsamanadrágomban ugrottam ki az ágyból, Lizat az ajtó felé kényszerítve, majd ki a folyosóra. Amint átlépte a küszöböt, becsuktam mögötte az ajtót, és bezártam.

– Még nem fejeztük be ezt a beszélgetést, Grant! – kiabálta az ajtón keresztül. – A földszinten várok rád.

A homlokom az ajtó hűvös fájának ütközött, miközben kifújtam a levegőt.

A francba!

Mi a fenét keresett itt Liza? Számítottam rá, hogy az egyik lánytól hall a házasságomról, elvégre így hallottam az Elias-szal kötött esküvőjéről is néhány évvel ezelőtt, de arra nem számítottam, hogy ez egy rögtönzött látogatáshoz vezet, nemhogy arra, hogy magyarázatot követel olyan dolgokra, amelyekhez semmi köze. Tudta, hogy a lányok imádják Brodyt, tudta, hogy bízom benne, és korábban sosem volt problémája azzal, hogy Brody az életükben van, így a felháborodása nem Brody miatt volt, hanem miattam.

Nos, ha azért jött volna, hogy leszidjon, amiért elvettem valakit, aki egy évtizeddel fiatalabb nálam, akkor elhúzhatott a picsába, mert nem akartam hallani. A tegnap este után nem. Az apaság mellett ez a Brodyval kötött álházasság volt a legjobb, legvalóságosabb dolog az életemben, és addig ragaszkodtam hozzá, amíg ő hagyta.

– Jól vagy? – Brody hangja lágy és bizonytalan volt. Megfordultam, hogy lássam, ahogy kényelmetlenül áll a szoba közepén.

Gyorsan odamentem hozzá, és megsimogattam az arcát. – Jól vagyok. De nagyon sajnálom, ami történt. Jézusom! Fogalmam sem volt róla, hogy jön. Megkérem, hogy távozzon – mondtam indulatosan.

Brody felhúzott szemöldöke arról árulkodott, hogy ő is ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy hazudok. Soha nem fogom kimondani a saját lányaimnak, hogy az anyjukat nem engedem be a saját otthonukba.

De akkor is. Szükség volt szabályokra.

– Jobb, ha beszélek a lányokkal – javítottam ki. – Elmagyarázom, hogy nem engedhetik be csak úgy, előzetes bejelentkezés nélkül. Ez a mi otthonunk. Megérdemeljük a magánéletet.

– Aha. Oké. – Brody lassan bólintott, de a tekintete a mögöttem lévő zárt ajtóra szegeződött. – Igazán gyönyörű, huh? Mármint Liza.

– Igen – egyeztem bele zavartan. Objektíven szólva Liza napbarnított, szőke és vonzó volt, és hallottam, hogy Gwen többször is azt mondta, hogy irigyli Liza karcsú alakját. Abban a pillanatban azonban a volt feleségem hatalmas bonyodalmat okozott, aki berontott a privát szférámba, és megzavart egy intim pillanatot köztem és a férjem között, így nem voltam hajlandó kedves gondolatokra, mint Brody. Ő sokkal jobb ember volt nálam.

Tudtam, hogy fel kell öltöznöm, és össze kell szednem magam, hogy lemehessek vele foglalkozni, ezért vonakodva elengedtem Brodyt, és a gardróbszekrény felé vettem az irányt, hogy felkapjak egy farmert és a kedvenc gombos ingemet.

– Persze láttam róla képeket – mondta Brody, még mindig üresen bámulva az ajtót. – Jacey egyszer megmutatta az esküvői albumotokat, és megkérdezte, hogy ő és Liza hasonlítanak-e egymásra. És láttam róla képeket azokról az alkalmakról, amikor meglátogatta, vagy amikor a lányok elmentek hozzá. De a fotók nem igazán adnak róla képet. Csak van benne valami... légiesség. Magabiztos és merész. Biztosan sok csodálatos története van az életéről.

– Igen. Sok millió. – Az évek során rengeteget hallottam a lányoktól, bár ebben a pillanatban nem emlékeztem egyetlenegyre sem. Felhúztam a farmeromat, és az ágyra dobtam a pizsamanadrágomat, eltökélten figyelmen kívül hagyva, mennyire szerettem volna visszabújni Brodyhoz, és még egy kicsit távol tartani a világot.

Brody nagy levegőt vett, és megrázta magát, mintha transzból ébredt volna. – Rendben. Oké, kihagyom a reggelit – mondta tárgyilagosan. Megkereste a pólóját az ágy lábánál, ahová előző este dobtam, és magára húzta. – Szükségetek lesz egy kis térre, hogy... beszélgethessetek, meg miegymás.

– Ó! – Homlokráncolva pillantottam fel az ingem gombjainak begombolásából. Az egész testem lázadt a gondolattól, hogy Brody nincs velem, lehetőleg közvetlenül mellém préselődve, de logikusan nézve valószínűleg igaza volt.

Liza általában nem volt hajlamos érzelmi kitörésekre vagy sértegetésekre, de aznap reggel nem úgy viselkedett, mintha önmaga lett volna. Érett, racionális beszélgetést kellett lefolytatnom vele a határokról, és ha csak egy gúnyos megjegyzést tesz Brodyra, vagy akár csak egy nem túl barátságos pillantást vet az irányába, a végén még felemelem a hangom. Nem tudnám megállítani magam. És ez nem lenne eredményes.

Sóhajtottam. – Igazad van. Ez valószínűleg jó ötlet lenne. – A kezei után nyúltam, és szorosan megfogtam, csodálkozva bámultam le rá. – Köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy. Megkérem Jacey-t, hogy hozzon neked egy kis kávét, és később megkereslek, amikor eljön a sütikészítés ideje, oké?

Brody elhúzta a kezét, és megfordult, hogy rendbe tegye az ágyat. – Badarság. Cleo azt akarja majd, hogy Liza segítsen a sütik elkészítésében. – Felpolcolta a párnákat, és egy boldog-boldogtalan vigyort eresztett a válla fölött, bár a tekintete nem igazán találkozott az enyémmel. – A lányoknak ezernyi mondanivalójuk lesz. Minden egyes részletet az iskoláról, és a barátaikról, és Mia úszótrófeájáról a táborból, és Cleo fejlődési jelentéséről, és a fiúról, aki Jacey-nek tetszik...

– Jaceynek tetszik egy fiú? – Ráncoltam a homlokom. – Mióta?

Brody felnevetett, és élénken az ágy másik oldalára lépett, ezzel arra kényszerítve, hogy félreálljak. – Mindent egybevetve, valószínűleg jobb, ha meghagyom nektek a napot, srácok. Én meg megyek Fenhez. Rengeteg dolgom van.

– De... – Erősebben ráncoltam a homlokom. – Azt hittem, tegnap azt mondtad, hogy a projekteddel egyáltalán nem lesz sok munka. Hogy ma este befejezed. Hogy velünk akarod tölteni a napot. – Nem akartam önző lenni, főleg, ha ez azt jelenti, hogy elvonom a figyelmét a fontos munkától, de váratlanul rászorulónak éreztem magam, ami Brodyt illeti. Azt akartam, hogy velem legyen. Mindig.

– Én akartam! De igen. De... – Brody szünetet tartott a párnámmal a kezében. – Nem minden nap van itt az anyjuk a városban – mondta halkan. – A lányoknak hiányzik. Megérdemlik, hogy minél több családi időt tölthessenek, zavartalanul.

Brody hangja feszültnek tűnt, olyan érzelemnek, amit nem tudtam pontosan megnevezni... legalábbis addig, amíg észre nem vettem, hogy az ujjai olyan erősen markolják a párnát, hogy az ujjbegyei elfehéredtek, és rádöbbentem a furcsa viselkedésének okára.

Bassza meg, egy idióta voltam.

Brody elvesztette a saját anyját, tulajdonképpen az egész családját, egy szörnyű autóbalesetben. Liza érkezése valószínűleg kiváltott belőle valami lappangó gyászt. Így természetesen azt akarta, hogy a lányok minél több időt töltsenek a saját anyjukkal. Szerette őket, és a legjobbat akarta nekik. Ilyen önzetlen ember volt.

Ismét felsóhajtottam, és megpróbáltam túllépni az indokolatlan csalódottságomon. Az igazság az, hogy bármennyire is bosszantott Liza megjelenése, a lányok nagyon örülnének, ha láthatnák az anyjukat. A rengeteg FaceTime-hívás és sms ellenére, a rendszertelen látogatásai mellett, közel sem töltöttek vele elég időt.

– Köszönöm, Brody – mondtam újra, remélve, hogy tudja, mennyire komolyan gondolom. – Hogy ilyen megértő vagy... minden után. És ha szeretnél beszélni... – a szüleidről, az érzéseidről, a múltadról – ... dolgokról, megtehetjük. Oké?

Az ajkai megfeszültek, és egy furcsa mosolyt küldött felém. – Persze. Később találkozunk. – Az ajtó felé sétált.

Pislogtam, és a gyomrom összeszorult. Oké, lehet, hogy nem akart beszélni semmiről. Minden diplomám és tapasztalatom ellenére, ami az emberek fizikai helyreállítását illeti, mindenki számára, aki ismert, nyilvánvaló volt, hogy a képességeim nem terjednek ki az érzelmekre.

Mégis furcsa volt, hogy nem adott búcsúcsókot, nem adta meg az aranyos Brody-mosolyát, és nem emlékezett vissza arra, amit előző este megosztottunk egymással.

Szomorú, Grant, emlékeztettem magam. Ez nem rólad szól.

Mégis, nem tudtam megállni, hogy ne mondjam a nevét, amikor a kilincsért nyúlt, és reméltem, hogy a hangom nem hangzik olyan kétségbeesettnek és szomorúnak, mint amilyennek éreztem magam.

Megfordult. – Igen?

Három lépés alatt áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és magamhoz húztam, valószínűleg egy kicsit túl durván, és úgy foglaltam el az ajkát az enyémmel, hogy reméltem, azt mondom: – Ennek még nincs vége –,de inkább úgy hangzott, hogy –,Az enyém, az enyém, az enyém.

Éhesen és bocsánatkérés nélkül megcsókoltam, és amikor visszahúzódott, kábultnak és ingatagnak tűnt. Az ősemberes részem, az a részem, amelyet Brody ébresztett fel, elégedetten vicsorgott.

– Később találkozunk – mondtam durván, mielőtt becsuktam a számat, hogy az ízét magamban tartsam.

 

* ***

 

Amikor a hátsó lépcsőn lementem a konyhába, a lányok az asztal körül ültek, és millió és egy kérdést tettek fel Lizának, ahogy Brody megjósolta. Boldogok és élénkek voltak, egymás szavába vágva beszélgettek, és Mia még az ölébe is felmászott, hogy Liza kifésülhesse a hajából az éjszakai kócokat, amit általában csak Brody tehetett meg.

– Jó reggelt – mondtam, és megborzoltam Cleo haját.

Liza hosszan nézett rám, amit nem tudtam értelmezni, de csak annyit mondott: – Kávét főztem. Szolgáld ki magad.

Szóval addig halogatnánk a leszámolósdit, amíg a lányok el nem vonják a figyelmét? Rendben.

Egyenesen a kannához mentem, és töltöttem magamnak egy csészével. De amint a bögrét az ajkamhoz emeltem, hogy megigyam az első kortyot, észrevettem, hogy a bejárati ajtó melletti folyosón egy hatalmas csomag- és dobozhalom zsúfolódik.

Visszatettem a bögrémet a pultra.

Amikor Liza látogatóba jött, egy szállodában szállt meg. Az egyetlen alkalommal, amikor nem ott szállt meg, az nem sokkal a válásunk után volt, a dolgok feszélyezettek és kínosak voltak, és soha többé nem javasolta ezt.

Az is egy emlékezetes rakás cucc volt. Nem egy bőrönd és egy fényképezőgép-táska, ahogy az ember elvárná egy pár hetes tartózkodáshoz, hanem legalább hét bőrönd és két nagy doboz, amelyek közül az egyikre nagy fekete betűkkel az volt írva, hogy „felszerelés”, a másikra pedig, hogy „házi cucc”.

A szívverésem felgyorsult. Ez nem „látogatási” poggyász volt; ez „visszaköltözési” poggyász volt.

Találkoztam Liza tekintetével a konyha túloldalán. – Meddig maradsz? – kérdeztem óvatosan. A válasza mindent megváltoztathatott volna... mindent.

Elfordította a tekintetét. – Nem vagyok benne biztos. Egy új projektet keresek. Szeretnék találni valamit itt Kaliforniában.

– Tényleg? – mondta Jacey izgatottan. – Anya! Az nagyon király lenne!

Brody épp akkor lépett be a konyhába, hátizsákját az egyik vállára vetve. Egy pillanatra megdermedt, mielőtt továbbment volna a kávéfőzőhöz, hogy megtöltse az utazóbögréjét.

– Brody, ő itt a lányok anyja, Liza. Liza, ő itt Brody Kelly. – Nyeltem egyet, mielőtt hozzátettem: – A férjem. – Ezek a szavak szinte túl értékesnek tűntek ahhoz, hogy megosszam őket, különösen Liza odafent tanúsított viselkedése után, de büszke voltam a Brodyhoz fűződő kapcsolatomra. Büszke voltam arra, hogy legalább egy ideig én lehettem a férje. Igényt tartani rá kiváltság volt.

Jacey ragyogó mosollyal fordult Brodyhoz és hozzám.

Liza tetőtől talpig megvizsgálta Brodyt. Néhány centivel felemelte az állát. – Sokat hallottam rólad a lányoktól, Brody. De a ti... kapcsolatotokról még nem hallottam. – Rám pillantott. – Micsoda meglepetés.

Brody arca foltokban vörösödött el, de nem mosolygott... és nem is kapta be a csalit. – Örülök, hogy végre megismerhetem, Liza. A lányok is évek óta beszélnek magáról. Nagyon szeretik magát. – Megköszörülte a torkát, és magasabbra emelte a vállára a hátizsákját. – Nos. Kellemes napot mindenkinek.

– Maradj – böktem ki, nem akartam elválni tőle. – Legalább a palacsintára.

Liza szélesen elmosolyodott. – Igen, maradj csak. Rengeteg hely van. És Grant készíti a legjobb palacsintákat.

A vörös csíkok végigfutottak Brody nyakán, és az ujjai megfeszültek a hátizsákszíjon. – Tudom, hogy ő csinálja. De... nekem dolgom van, úgyhogy most hagyom, hogy bepótolja a lemaradást. – A tekintete Lizáról rám, majd a lányokra siklott. – Érezzétek jól magatokat.

– Jól fogjuk – biztosította Liza. – Ó! Brody, mielőtt elmész, segítenél a csomagjaimmal? A taxisofőr segített bevinni az előszobába, de szükségem lesz egy fiatal és erős emberre, aki felviszi az emeletre. Egy olyan kölyöknek, mint te, ez semmiség lesz. – A mosolya élesebb lett. – Nagyra értékelném.

Brody arca egy pillanat alatt céklavörös lett a „kölyök” megjegyzésre, majd ugyanilyen gyorsan elvesztette minden színét. Rám pillantott. – Az emeleten? Hová az emeletre?

Egyszer megráztam a fejem. – Nem maradhatsz itt, Liza. Nincs helyünk. Segíthetek keresni egy rövid távú bérleményt, vagy megkérdezhetem Gwent, hogy van-e hely...

– De apa – Cleo a homlokát ráncolta. – Anya nem maradhat Brody régi szobájában?

– Nem – mondtam, és a dühtől a kelleténél határozottabban hangzott el a szó. Olyan feszültség volt a levegőben Liza és Brody között, amit nem értettem. Nem voltam egészen biztos benne, hogy mi okozta, vagy hogyan értelmezzem, de Brody napfényét is elborította, és ez elfogadhatatlan volt.

– Grant, én tényleg szívesebben maradnék a családommal – mondta Liza, közelebb bújva Miához, és én majdnem a nyelvembe haraptam, hogy ne vágjak vissza élesen.

Brody megnyugtató mosolyt küldött Cleónak. – Igazad van, édesem. Ez egy remek ötlet. Anyukádé lehet a szobám. – Rám nézett. – Egy ideig Fenéknél is maradhatok.

– Tökéletes – kezdte Liza.

– Egyáltalán nem tökéletes – morogtam. Megfordultam, hogy Brodyra szegezzem a tekintetem. – Nem maradsz Fenéknél. Itt maradsz a saját otthonodban. Velem. A mi szobánkban. Mert házasok vagyunk, emlékszel? Ez nem vita tárgya.

Brody szeme kitágult, de az arca rózsaszínűre, naplementerózsaszínre változott, ami azt jelentette, hogy minden rendben van a személyes horizontomon.–Rendben. Majd... később találkozunk.

Két lépéssel újra megragadtam, és vadul megcsókoltam, mit sem törődve a körülöttünk lévő mindennel. – Kérlek, légy óvatos – motyogtam az ajkaihoz. – Küldj később sms-t. Oké?

Bólintott, és bizonytalanul kisétált az ajtón.

Amikor visszafordultam az asztalhoz, a három lány vigyorgott, Mia a szája elé szorította a kezét, hogy elnyomja a kuncogását, és még Liza is feszülten figyelt, a szemei között egy kis ráncolás.

Beszélni akartam vele, de nem volt rá időm. A lányok éhesen követelték a palacsintát és a szalonnát, és miután rendbe szedtem magam, Liza és Cleo máris elővették a robot sütikhez szükséges kellékeket. Mire a furcsa formájú robot sütik kihűltek a drótrácsokon, már több óra eltelt... és a dühöm nagy része iselszállt. Amikor a lányok kimentek a hátsó udvarra, hogy Mia megmutathassa a focitudását, Lizával együtt ültünk a teraszon, és néztük őket.

– Boldognak tűnnek – mondta Liza vágyakozó mosollyal. – Nagyon boldognak.

– Azok is – értettem egyet a büszkeség hullámával. – Imádják az új iskolájukat. Jacey már szerepet is kapott az őszi színdarabban, amivel valóra vált az álma. Cleo halálra unta magát a régi iskolában, és nyolcadikban már kiesett volna a matematika kínálatukból. Mia valószínűleg nem lett volna gond, ha ott marad, de könnyebb, hogy mindannyian egy helyen vannak.

– Nem kell elárulnod nekem, kicsim – mondta kuncogva. – Megbízom benned, hogy ilyen döntéseket hozol. Nyilvánvaló, hogy remek munkát végeztél velük.

– Egyedül nem tudtam volna megcsinálni – emlékeztettem. – Nem anélkül, hogy feláldoztam volna a betegeim iránti elkötelezettségemet. Gwen eleinte segített, aztán Brody belépett az életünkbe...

– Á, igen. Brody – mondta ironikusan.

– A lányaink virágoznak, hála neki – mondtam élesen. – Nem tudom, miért vagy vele szemben ilyen ellenséges...

– Nem? – Egy pillanat múlva megrázta a fejét. – Nem, azt hiszem, nem. Egy pillanatra elfelejtettem, kivel van dolgom.

A homlokomat ráncoltam, Liza pedig felsóhajtott. – Azért jöttem vissza, mert egészségügyi gondjaim voltak – mondta. Amikor előrehajoltam a székemben, feltartotta a kezét. – Nyugodj meg. Jól vagyok. Azt hitték, szívrendellenességem van, de egy újbóli vizsgálat után megállapították, hogy csak egy rossz vizsgálat volt, és biztosítottak róla, hogy rendben vagyok. És mielőtt bármit mondanál, már be is jelentkeztem egy kivizsgálásra ide, Dr. Iverhez. – Tudatosan felvonta a szemöldökét, és elnevette magát, amikor kifújtam a levegőt, és helyeslően bólintottam.

Liza odanyúlt, hogy megszorítsa a karomat. – Csak rájöttem, hogy nem akarok többé távol lenni a lányoktól. Amikor először elmentem, meg voltam győződve arról, hogy van valami nagyobb és jobb számomra odakint. De az ijedtség után kezdtem rájönni, hogy értékes időt veszítek el azokkal, akiket szeretek. A lányokkal. Veled.

– Liza – kezdtem, és megráztam a fejem.

Ő folytatta. – Figyelj, nem azt mondom, hogy állandóan a városban maradok, de ha legalább találnék néhány projektet, amin dolgozhatnék Kaliforniában vagy akár az Államokban, akkor rendszeresen részt vehetnék az életetekben.

– Az jó lenne. Különösen a lányoknak. – Bár most, hogy megszoktam, hogy évente csak néhány hetet osztozom velük, nehéz lenne megosztani velük az időt. – De te és én... emlékszel, hogy meleg vagyok, ugye?

Liza bólintott. – Hát persze. Nem számítottam arra, hogy újraházasodunk, vagy, hogy egy ágyban fogunk aludni, az ég szerelmére. De arra gondoltam, hogy talán itt maradhatnék egy ideig, mindannyian egy fedél alatt. – Hátradőlt a székében, keresztbe tette a lábát, és gúnyos mosollyal nézett rám. – Nem számítottam rá, hogy azóta, hogy utoljára beszéltünk, kapuzárási pánikba esel, és elveszed a dadát.

– Főállású gyermekgondozó – motyogtam. – Legalábbis az volt.

– Nem ez a lényeg, Grant. Hogy a fenébe történt ez? Ennyire stresszes volt a munka?

A lányokra néztem, és a válaszomat fontolgattam. Nem akartam elmondani Lizanak az igazságot a Brodyval való megállapodásomról, de régóta ismertem őt, és nem voltam hozzászokva, hogy titkolózzak előtte. És még ennél is jobban akartam egy zsigeri ellenőrzést. A tegnap este olyan csodálatos volt, olyan váratlanul, szinte hihetetlenül csodálatos, hogy most, órákkal később, azon kaptam magam, hogy megkérdőjelezem. Kihagytam egy döntő érzelmi... valamit? Talán életemben először túl impulzív voltam? Nem volt ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen?

Az ember nem találhatta meg az élete párját úgy, hogy véletlenül meggyőzte, hogy egy üzleti megállapodás részeként vegye feleségül... ugye?

– Nagyon tetszik nekem – vallottam be, miközben a hüvelykujjammal megforgattam a jegygyűrűmet. – Már régóta érzek iránta valamit...

– Vágy – mondta mindentudóan. – Fizikai vonzalom.

– Nem! Úgy értem, igen, de nem csak az. Én... – nagyot nyeltem. – Szeretem őt.

– De... hogyan? – kérdezte értetlenül. – Mi lehet közös bennetek? Ő egy egyetemista srác, Grant. Gyakorlatilag egy újszülött baba.

– Pszt. Brody szorgalmas, okos és sikeres – mondtam, bosszúsan, amiért ilyen elutasító volt, és ugyanilyen bosszúsan, amiért én is sietve védtem őt. – Sőt, ennél is több, szerető és kedves. Segített nekem, hogy jobb szülő legyek. Jobb orvos. Jobb ember. És úgy szereti a lányokat, mintha a sajátjai lennének.

– De ők nem. Igen, kiváló dadus – ismerte el –, de nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy még mindig a felnőtt életének legelején áll. Nem ő az apjuk. És bármennyire is varázslatos a gyerekekkel, ettől még nem lesz a megfelelő ember arra, hogy az életed párja legyen. Biztosan látod, hogy ez milyen nevetséges lenne. És mindezektől eltekintve, mint a barátod, el kell gondolkodnom azon, hogy mi lehet a célja. Mit remél tőled?

Sóhajtottam. – Liza, rossz irányból közelíted meg a dolgot. Ez nem olyan, hogy...

– Biztos vagy benne? – Együttérző arckifejezést vágott. – Mert bárki láthatja, hogy ti ketten szenvedélyesen szeretitek egymást. A pokolba is, a tíz együtt töltött év alatt soha nem csókoltál meg úgy, ahogyan őt csókoltad meg ott hátul... – A hüvelykujját a konyha felé szegezte. – ...vagy úgy viselkedtél, mintha birtokolnád és védelmeznéd őt. És ha azt hiszed, hogy emiatt kicsinyesnek és féltékenynek érzem magam, annak ellenére, hogy kibaszottul meleg vagy, és a kapcsolatunknak már évek óta vége, akkor rohadtul igazad van. De lehet, hogy Brody ezt használja ki. Nem te lennél az első férfi, akit elcsábít egy jóképű fiatalabb srác, aki...

– Nem csábított el! – Egy pillantást vetettem a lányokra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallották a kirohanásomat, aztán frusztráltan végigsimítottam a hajamon, és lehalkítottam a hangomat. – Ha valami, akkor én csábítottam el. Kényszerűségből indult, hogy a lányokat Mountbattenben tartsam...

Lassan, megtorpanva meséltem el Lizának a teljes történetet. Az iskoláról, Brody álmairól, hogy a diploma megszerzése után saját céget alapít, és végül arról, hogy előző este átléptem a határt a hamis és a valódi között.

A szemei egyre tágabbak és nyugtalanabbak lettek, ahogy beszéltem. – Grant. Jézusom – mondta, amikor befejeztem. – El kell engedned a kölyköt.

A szívem összeszorult. – Mi? De miért? – Minden, ami bennem volt, tiltakozott a gondolat ellen. Soha nem akartam elengedni Brodyt. Most nem, hogy itt volt nekem.

– Nem látod, hogy nem volt más választása, mint igent mondani? – Megrázta a fejét. – Te magad mondtad, mennyire szereti a lányokat. Nem akarta összetörni a szívüket azzal, hogy nem hajlandó részt venni ebben.

Egy émelyítő gombóc szorult a torkomba. Úgy éreztem, mintha fuldokolnék tőle. – Nem, ezt a részt egyikünk sem választotta, egyetértek. De ő is érez irántam valamit. Őszinte érzelmek. – Nem kételkedhettem ebben azok után, amit megosztottunk egymással. – Ami tegnap este történt... Ő választotta ezt. Esküszöm, hogy ő választotta.

– Persze, hogy ő volt. – Liza előrehajolt, és a térdemre tette a kezét. – És biztos vagyok benne, hogy nem maradt volna ennyi éven át, ha nem szeretett volna titeket nagyon. De ez nem jelenti azt, hogy hosszú távon jól meglesztek együtt. – Egy pillanatig az ajkát rágta, aztán halkan megjegyezte: – Nézd meg, mi történt köztünk. Egy olyan helyzetbe kerültünk, amit egyikünk sem választott, amikor túl fiatalon teherbe estem Jaceyvel, és elköteleztük magunkat egymás mellett, mielőtt igazán tudtuk volna, mit akarunk az élettől. Eleinte jó volt; szerettelek, és tudom, hogy te is szerettél engem, a magad módján. Azt hittem, mindketten boldogok lehetünk. Évekbe telt, mire rájöttem, hogy nem vagyok az, hogy nem adtad meg nekem azt, amire szükségem van, és kiderült, hogy te sem teljesedtél ki. Megrekedtünk, és le kellett rombolnunk mindent, amit felépítettünk, hogy kiszabadulhassunk belőle.

A gyomrom émelyítően összeszorult. Ó, istenem! Ez volt ez az egész? Annak megismétlődése, amin Liza és én annyi évvel ezelőtt keresztülmentünk? Csapdába ejtettem Brodyt ebben az életben, ahogy Liza is csapdában érezte magát? Belekényszerítettem egy olyan férfival való kapcsolatba, aki érzelmileg nem tudta megadni neki, amire szüksége volt?

Hányszor mondtam magamnak, hogy jó, hogy Brody és én nem voltunk kapcsolatban, mert ha igen, már régen elhagyott volna?

– A francba. Utálom ezt az arckifejezést az arcodra varázsolni. Lehet, hogy tévedek – mondta gyorsan Liza. – A kicsinyes féltékenységet félretéve, őszintén remélem, hogy igen. De most, hogy itt vagyok, fel kellene ajánlanod neki egy kiutat, biztos, ami biztos. Győződj meg róla, hogy a jó okok miatt van benne, és nem bűntudat vagy kötelességtudat miatt, oké?

Igaza volt. Ha Liza a közelben lesz, az elintézi a dolgok Mountbatten-részét. Akkor felajánlhatnám Brodynak, hogy megszabadul tőlem. Ha egyáltalán akarja.

Remélhetőleg az arcomba nevet, és azt mondja, hogy ő is úgy akarja ezt, mint én.

És ha esetleg mégsem? Nos, akkor ki kellett találnom, hogyan szerezzem vissza, vagy belehalok a próbálkozásba.

Mert most, hogy megízlelhettem, milyen lehet az életünk együtt, nem akartam elengedni pokoli küzdelem nélkül.

Tízedik fejezet

Brody

 

Fordította: Aemitt

 

– Túlreagálod – mondta Fen, mielőtt egy hatalmas kanál csokifagyit tömött a szájába.

A mellkasomhoz szorítottam a liternyi életmentő csokoládét, elmélyülten kuporodtam Fen kanapéjának sarkába, és újabb óriási kanálnyi adagot kanalaztam be. – Nem. Nem láttad Lizat korábban. Gyönyörű és szexi és sikeres és remekül bánik a lányokkal, és... mondtam már, hogy gyönyörű? Nem számít, mert meg kell ismételni. Gyönyörű. Grant még egyet is értett vele, amikor megkérdeztem róla.

Fen bölcsen bólintott. – Persze. Grant, a meleg férj, akivel tegnap este melegszexben vettél részt, egyetértett azzal, hogy a volt felesége, akitől azért vált el, mert meleg, gyönyörű. Ez egy katasztrófa. Most már látom.

– A lányok imádják őt – suttogtam, és könnyek lepték el a szemem. – Tökéletes kis családot alkotnak vele.

– Tökéletes kis család, veled együtt is. És nem azt mondtad, hogy szándékosan megcsókolt téged, mielőtt ma eljöttél? Ez nem éppen azt jelenti, hogy ’Sajnálom, Brody, vége’, ugye?.

Fen teljesen félreértette a lényeget. – Igazad volt, hetekkel ezelőtt – ismertem be. – Azt mondtad, hogy becsaptam magam, és azt hittem, hogy a Brightonok az enyémek, és szerencsétlenül fogom végezni...

– Én nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy nem folytathatod ezt a viszonzatlan szerelem dolgot. De te és Dr. Schmexy már házasok vagytok...

– Igazából nem – mondtam halkan.

– De igen, tényleg. – Fen előrehajolt, és elhúzta a fagyimat, mert ő ilyen kegyetlen volt. – Te véghezvitted a házasságot. Szóval most már a tiéd, Lizanak pedig kívül tágasabb.

Megráztam a fejem. – Ez nem így működik. És talán így a legjobb. Ha visszaköltözik ide, akkor teljesítheti a hülye követelményeket a suliban, én meg csak... huhh.

Megfogtam a hasam. A gondolat, hogy elhagyjam Grantet és a lányokat, olyan érzést keltett bennem, mintha az elfogyasztott irdatlan mennyiségű fagylalt miatt kapnék újra vérszemet, de a Lizaval való rövid interakciómból tudtam, hogy nem fogja támogatni a volt férjével való kapcsolatomat. És vajon egyáltalán kapcsolat volt-e, amikor négy év alatt főnök-alkalmazott viszonyban voltunk és mindössze egyetlen igazi éjszakát töltöttem el vele, ami ennél több volt?

– Elég volt. – Fen felállt, és kirántotta a kanalat a kezemből, majd visszavitte a kanalat a fagyival együtt a konyhájába. – Elég volt a fagylaltból. Elég az önsajnálatból.

– Nem sajnálom – mormoltam az orrom alatt. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta. – Vagy... oké, talán mégis. Én csak... belefáradtam, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek, Fen. Ez fáj.

Fen arca meglágyult. – Tudom, bébi. – Félrelökte a lábamat, hogy ismét a kanapé túlsó oldalán lévő helyére huppanhasson. – Tudom. De ez távolról sem olyan, mint ami a családoddal történt. És, amit most csinálsz az az, hogy hagyod, hogy az agyad meggyőzzön arról, hogy a Grantek és a Brightonok elvesztése elkerülhetetlen dolog lesz, az nem segít. Nem fogod elveszíteni őket, hacsak a saját félelmed és bizonytalanságod nem késztet arra, hogy eltaszítsd őket magadtól. Ugye nem hiszed, hogy Grant tényleg a volt feleségét akarja? És tényleg azt hiszed, hogy megpróbál újra összejönni vele, tudván, hogy meleg és házas?

Felszisszentem. – Nem. Igazából nem. De szerintem Grant elég okos ahhoz, hogy rájöjjön, hogy egy briliáns, gyönyörű, díjnyertes fotós, aki a szülői önkéntes órákat végzi a Mountbattenben, talán több ajtót nyit meg a lányok előtt, mint egy huszonnégy éves, aki még mindig a diplomáján dolgozik? Valószínűleg. És aggódom, hogy esetleg úgy dönt, hogy nincs szüksége többé egy névleges férjre, aki főállású gyermekgondozó szakember? Talán, igen. És azt hiszem, hogy Liza birtokló és védelmező mindannyiukkal szemben, és azzal akarja biztosítani a helyét a családban, hogy engem kiszorít? Kétségtelenül. – Megvonom a vállamat. – A legrosszabb az, hogy nem is tudom hibáztatni. Én is ugyanígy éreznék, ha az én gyerekeim lennének.

– Azok a te gyerekeid – morogta Fen. – Ki vitte Miát a sürgősségire, amikor az a csúnya fülgyulladása volt? Ki vitte el Cleo könyvriportját az iskolába, amikor elfelejtette? Ki vitt Jacey-nek betétet, amikor először jött meg a menstruációja? Csak a te bizonytalanságod beszél belőled, bébi. Dr. McHotstuff nem vitt volna ágyba, ha így érezne irántad, ugye?

Nem hittem, de nem tudtam biztosan megmondani. A fejem lüktetett, és a szemem égett az el nem sírt könnyektől. – Nem válthatnánk témát, kérlek? Ez nem segít.

– Amire szükséged van, az egy terv. – Fen dacosan keresztbe fonta a karját. – Egy terv, amivel megmutathatod Dr. Brightonnak, mit hagyna ki, ha elengedne téged.

– Nem. Nincs terv. Túl sok fagyit ettem ahhoz, hogy most ezen gondolkodjak. – Kinyújtóztattam a lábaimat az ölében. – Nem bánod, ha itt maradok egy kicsit? Feszült volt a helyzet a házban korábban, amikor ott voltam, és ez nem tesz jót a gyerekeknek. Valószínűleg az a legjobb, ha meghúzom magam, amíg Liza, Grant és én nem tudjuk rendezni a dolgokat.

Fen belecsípett a lábamba. – Azt hittem, azt az utasítást kaptad, hogy ma este otthon legyél.

– Igen. – Egy félmosollyal köszöntem meg neki. – De az, hogy ilyen feszültségben vagyok, nekem sem tesz jót.

– Ebben az esetben természetesen maradhatsz éjszakára. – Veregette meg a lábam. – És... nézd a jó oldalát – mondta, és hirtelen szélesen elmosolyodott. – Beleássuk magunkat, és elvégezhetünk néhány feladatot, hogy előrébb legyünk a félévben az óráinkkal! Így, amikor Dr. Brighton felhív, és megmondja, hogy ne legyél már ilyen hülye, márpedig úgy lesz, nem kell őt halasztanod, hogy a projekteddel dolgozhass.

– Ezt megtehetjük – egyeztem bele.

A nap hátralévő részében igyekeztem a munkára koncentrálni, és igyekeztem nem észrevenni, amikor a nappalból éjszaka lett. Grant többször írt és hívott, de én nem vettem tudomást az üzeneteiről. Amikor arról beszéltem vele, hogy milyen lesz a jövőm a családjával, nyugodt és ésszerű akartam lenni, nem pedig egy megtépázott káosz. Nem Grant hibája volt, hogy belezúgtam, és nem akartam, hogy bűntudata legyen, vagy megbánjon bármit is, ami köztünk történt.

Amikor azonban éjfél után, egy órával azután, hogy Fen lefeküdt, és én végre engedtem az egész nap fenyegető könnyeimnek, újra megszólalt a telefonom, nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Valami baj lehetett az egyik lánnyal, vagy a házzal, vagy... vagy... vagy...

– Grant? – krákogtam, a sírástól megtört hangon. – Minden rendben van?

A hangjától felállt a szőr a bőrömön. – Nem, nincs minden rendben. A férjem eltűnt. A férjem, aki azt mondta, hogy ma este hazajön. Aki azt mondta, hogy írni fog nekem.

Hallottam az aggodalmat és a szomorúságot a hangjában, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nyugtatott meg valamit bennem, hogy tudom, neki is hiányzom. – Sajnálom, hogy nem válaszoltam az üzeneteidre. Csak egy kis teret akartam hagyni mindannyiunknak...

– Kurvára nem akarok teret. Téged akarlak. Itt. Most. Az ágyunkban. – Mély levegőt vett. – De ha nem ezt akarod, Brody... Ha bármi, amit mondtam vagy tettem, bármikor is arra késztetett, hogy kötelességednek érezd, hogy .... a francba.

Az, hogy az ágyunkról beszélt, a lehető legjobban facsarta össze a szívemet. Elképzeltem, ahogy frusztráltan rángatja az inge gallérját, miközben szavak után kutat, és erre az ismerős gesztusra gondolva a boldogság egy kis magja virágzott ki a mellkasomban, ahol korábban csak kétség és szomorúság volt.

– Nézd, tudom, hogy Liza váratlan felbukkanása nem volt ideális – folytatta. – És gondolom, ez sok... érzelmet váltott ki belőled? Szomorúságot és veszteséget? Gondolatok a szüleidről és a testvéredről?

– Tulajdonképpen... igen – sikerült elsuttognom. – Bizonyos értelemben igen.

– Igen. Rendben. És ezért... ezért nem tudsz hazajönni?

– Legalábbis ma este – egyeztem bele óvatosan. – Egyébként is, reggel találkozóm van Casteel professzorral az óra előtt, és neked pedig ott van az a betegkonzílium...

– Megígérted Cleónak, hogy holnap iskola után eljössz a robotika dolgára – emlékeztetett Grant. – Ott leszel?

– Természetesen – mondtam gondolkodás nélkül. – Ha Cleo azt akarja, hogy ott legyek.

– Akarja. És én is.

Grant olyan meggyőződéssel beszélt, hogy nem kételkedhettem benne.

Kifújta a levegőt. – Kérlek, Brody, beszélj hozzám. Jól vagy? – A hangja most lágyabb volt, szelídebb és tétova. Olyan átkozottul kedves.

– Nem igazán – mondtam halkan, meglepve magam az őszinteséggel.

– Mit tehetek? Hogyan hozhatnám ezt helyre? – Grant hangja feszültnek tűnt. – Küldd el Fen címét, és érted megyek. Tudom, hogy nem vagyok senkinek sem az érzelmi támasza, de szeretném megpróbálni. Hogy... hogy ott legyek neked.

Összeszorítottam a szemeimet, és azon tűnődtem, hogyan lehettem olyan szerencsés, hogy találkoztam valakivel, aki törődik velem annyira, hogy harcba akarjon szállni értem.

– Tévedsz – suttogtam. – Soha senki nem állt még mellettem annyira, mint te. De én... nem hiszem, hogy ma este készen állok a beszélgetésre. Mindennél nagyobb szükségem van a pihenésre, és ha beszélgetünk, nem tudok majd pihenni.

Ennél is jobban féltem attól, hogy mi jönne ki a számon, ha most beszélnénk. Féltem, hogy könyörögni fogok neki, hogy szeressen. Féltem, hogy olyat teszek, amivel elkergetem Lizat, és ezzel csalódást okoznék a lányoknak. Féltem, hogy tönkreteszem a családi életüket, és a lányok megkérdőjelezik, hogy kihez forduljanak a problémáikkal.

A helyzet sokkal összetettebb volt annál, minthogy egyszerűen azt kérdezzem, hogy mit akarok... vagy mit akar Grant.

Grant kifújta a levegőt. – Felhívsz vagy küldesz sms-t, ha meggondolod magad? A számod úgy van beállítva, hogy átlépjen a Ne zavarjanak beállításomon. Bármelyik órában ott lehetek. Ígérd meg nekem.

Bólintottam, bár ő nem láthatta. – Megígérem.

– Oké, jó. Jól van. Oké. – horkant fel Grant. – Jézusom, úgy beszélek, mint egy idióta. Tudod... azért lettem orvos, hogy meg tudjak javítani dolgokat – mondta halkan. – Hogy az emberek jobban legyenek. Utálom, hogy ezt most nem tehetem meg érted.

– Megtetted. – Attól, hogy néhány pillanatig beszélgettem vele, úgy megnyugodtam, mint még egész nap nem. – Tényleg, Grant.

Hosszú pillanatig szünetet tartott, amely alatt egyikünk sem szólalt meg, és a levegő körülöttem zúgott azoktól a dolgoktól, amiket ki akartam mondani, de még nem tudtam rávenni magam.

Mint például, hogy szeretlek.

Például, hogy annyira szeretném, ha ez az egész valóság lenne.

Például, hogy harcolni akarok érted. A családomért.

– Hagylak aludni – mondta végül Grant. – De hívj fel, ha... Uh... Gondolom, ezt már mondtam, mi? – Halkan felnevetett. – Jó éjt, drágám.

Befejezte a hívást, mielőtt bármit is mondhattam volna, de látszott rajtam, hogy bárgyú mosoly ül az arcomon, amikor letettem a telefont. Bármi, amit válaszul mondtam volna, ugyanolyan idétlenül és szédülten hangzott volna, mint amilyennek én éreztem magam.

Talán Fennek igaza volt. Talán túlreagáltam Liza hirtelen megjelenését.

Grant törődött velem. Ez nyilvánvaló volt. És jó volt hallani, hogy ő is ugyanúgy összezavarodott egy kicsit, mint én. Holnap majd megbeszéljük, tisztázzuk a dolgokat. És talán, de csak talán, megtaláljuk a módját, hogy működjön a dolog.

Kimerülten, de békésen aludtam el, és elképzeltem, hogy másnap újra Grant karjaiban leszek.

De tudnom kellett volna, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.